A jóga ősi tudománya az önismeret és önmegvalósítás lehetőségét osztja meg velünk. Patanjali rendszerezte Jóga szútrákban, azt a sokezer éves Tudást, amely a Keleti Bölcsek, és a Himalája hegységei közt élő jógik meditációi és tapasztalatai által vált megismerhetővé. Korunkban a hatha jóga gyakorlatai váltak a legelterjedtebbé, azonban fontos tudnunk, hogy a jóga útja nem csupán a fizikai gyakorlatok végzését jelenti, hanem a dharmikus életforma hű követését. A tudatosság és személyiségfejlődés útján gyakoroljuk, éljük a szociális és egyéni viselkedés alapelveit (yama, niyama), fizikai gyakorlást végzünk (asana), fejlesztjük és tudatosítjuk légzésünk (pranayama), megtanuljuk elménket és érzékeinket uralni (pratyahara), így figyelmünket egyhegyűvé tenni (dharana), elsajátítjuk a meditáció tudományát (dhyana), és ekkor lehetünk képesek egyválni a tudatossággal (samadhi). A jóga végső célja, hogy megértsük létezésünk, felfedezzük magunkban a halhatatlan lelket. Eljussunk önmagunkban arra a titkos helyre, amelyet szavak nem írhatnak le. Tat Tvam Asi – Az Vagyok.

PROGRAMOK

Figyelemerősítő jóga

A Figyelemerősítő jóga rendszeres gyakorlásával GARANTÁLTAN csökkenni fognak AKADÁLYOZÓ tüneteid. A jóga fizikai és mentális síkon egyaránt jelentős hatással bír, így lehetőséget ad pszichikai folyamatinkban történő átalakulásokra. Szokásrendszerünket, rögzült mintáinkat átkondícionálhatjuk. Nem varázslat, nem csoda, és nem könnyű feladat. Enélkül nem tudunk belülről fakadó változásokat elérni, a zavaró tüneteken pedig csak belülről lehet valódi változtatást eszközölni. Minden külső beavatkozás csak a felszínt kapargatja. Végig mentem az úton, ismerem a gyenge pontok búvóhelyeit. Kísérni tudlak, amikor nehéz. Csak ne add fel! Gyakorolj!

És mi minden lesz a tiéd? Önmagad és saját életed!

  • érzelmeidet megérted, így kezelni is fogod tudni őket;
  • belső központod erősödik, önbizalmad növekszik, stabil leszel;
  • hozzászoksz a minőségi alváshoz és pihenéshez;
  • önfegyelmed erősödik;
  • motiváltságod felébred;
  • gátló szokásaid átkondícionálódnak;
  • figyelmed, fókuszod fenntartása erősödik;
  • megszűnik a “mintha máshol lennél” érzés;
  • a rendszerezés, rendrakás rutinná válik;
  • megszűnik az “idővakság”, a határidők nem okoznak gondot, sőt képes leszel idő előtt végezni feladataiddal;
  • eszközeidre figyelmesebb leszel, kevesebb lesz az “elhagyás”;
  • megszűnik az állandó mozgáskényszer, belső nyugtalanság;
  • türelmesebbé válsz magaddal, és társas kommunikációd során is.

Rendszeres gyakorló órák SZERDÁNKÉNT 9:00-10:30

Helyszín: YogaHome Jógaközpont, 1137 Budapest, Pannónia u. 10. III. em. 1.

Díjak:
1 alkalom 2.200 Ft. (90 perc)
4 alkalom 8400 Ft

Bejelentkezés: info@yogabogha.com

Ayurvédikus jóga

Az Ayurvéda szó az élet tudományát jelenti. (Ayu – Élet, Véda – Tudás)

Az ayurvéda tanait szent iratai, a védikus irodalom tartalmazza. Az egész életet átölelő ajánlásokat tesz az egészség eléréséhez és megőrzéséhez. Megfogalmazza a helyes táplálkozási módokat, a követendő viselkedésformákat, amelyek hasznosak, és megfogalmazza a kerülendőeket, amelyek akadályát képezik a teljesség felé vezető útnak.

Mélyebb szinten a természet törvényét követő dharmikus életforma kialakítását ösztönzi. A dharma, maga az egyetemes törvény, a tudat törvénye.

“Az ayurvéda a test és az elme védikus tudománya. A jóga az önmegvalósítás védikus tudománya, mely a jól működő test és elme függvénye.” – Dr. David Frawley

Az ayurvédában a doshák hajlamokat jelentenek, amelyek személyes jellemzőinket, tulajdonságainkat írják le. Általában mindhárom dosha (vata, pitta, kapha) áthatja a testet, azonban ezek folyamatosan változnak, és különböző arányban jelennek meg. Befolyással bírnak továbbá az évszakok, az emésztés tüze, és az elfogyasztott táplálék hatása. Az egészség megőrzéséhez, a betegségek megelőzéséhez, és az életminőségünk javításához fontos, hogy megismerjük egyedi doshikus alkatunkat, így tudjuk jóga gyakorlásunkat még hatékonyabbá tenni, illetve tudatosságunkat fokozni.

Doshák pszichológiai jellemzői, egyensúly esetén:

  • Váta: fantáziadús, érzékeny, spontán, rugalmas, derűs.
  • Pitta: intellektuális, magabiztos, vállalkozó szellemű, jókedvű.
  • Kapha: nyugodt, együttérző, bátor, szerető, megbocsájtó.

Rendszeres és személyre szabott jóga gyakorlással az ayurvédát élővé teheted magadban!

Rendszeres gyakorló órák: KEDDENKÉNT: 9:00-10:30

Helyszín: YogaHome Jógaközpont, 1137 Budapest, Pannónia u. 10. III. em. 1.

Díjak: 1 alkalom 2.200 Ft (90 perc), 4 alkalom 8.400 Ft

Bejelentkezés: info@yogabogha.com

 

AYURVÉDA – A LÉTEZÉS MŰVÉSZETE
Ayurvédikus életemód tanfolyam

Az Ayurvéda – a létezés művészete tanfolyamot ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék:

  • életminőségüket természetes úton megemelni,
  • egészségüket helyreállítani,
  • fizikai és mentális egyensúlyuk stabilizálni,
  • betegségeket megelőzni,
  • és így egy sokkal harmonikusabb és teljesebb életet élni

Tudatos felnőttként szembesülünk azzal, hogy mi magunk vagyunk felelősek egészségünkért és életminőségünkért. Rajtunk múlik, hogy testünket, lelkünket, szellemünket miként tápláljuk. Környezetünk és rohanó világunk terheket ró ránk, így igazán fontossá válik, hogy minőségileg pótoljuk fizikai és mentális készleteinket. A tapasztalat azt mutatja, hogy legkifizetődőbb az, ha ezt önmagunk állítjuk elő, belső forrásainkból.

Nagy szerencsénk van!  Az ayurvéda, mint az Élet ősi tudománya, elénk tárja azt a több évezredes tapasztalati úton szerzett tudástárát, amely a teljesebb, kiegyensúlyozottabb élet elérését teszi lehetővé. Ha rálátunk, és megértjük a természet, és önmagunk között húzódó harmónia lényegét, törekszünk a megvalósítására, úgy az elégedettség és egyensúly állapotába kerülünk. A tanfolyam keretén belül:

  • betekintünk az ayurvéda alapjaiba, történelmi hátterébe;
  • a filozófiája által megértjük létezésünk eredendő okát;
  • a doshák tana; doshák szerinti pranayama és meditáció gyakorlata során megtanuljuk saját egyedi alkatunknak megfelelően végezni fizikai és mentális gyakorlásunkat;
  • ayurvédikus táplálkozás szintén egyedi alkatunknak megfelelően, így az egyensúlyunkért sokat tehetünk a táplákozásunk hogyanjával;
  • ayurvédikus napi és szezonális rítusok segítségével pedig a beteségeket tudjuk megelőzni (dinacharya, ritucharya)
  • jegyzet formájában kézhez kapjátok a fenti témákat, valamint 2 gyakorlatsort vihettek haza, amit otthon biztonsággal tudtok használni

 Az ayurvéda teremtés filozófiája választ ad legfőbb kérdéseinkre, mi az élet értelme, célja, hol is helyezkedünk el a nagy Egészben. A többezer éves élő hagyomány részletesen tartalmazza, hogy és hol tudunk tenni magunkért ahhoz, hogy egyensúlyban éljünk. Ha szeretnéd mélyebb szinten érteni a létezést, és szeretnéd azt harmóniában megélni a külső-belső környezeteddel, ne hagyd ki ezt a tanfolyamot.

 

Gyerekjóga

Egyre elterjedtebb az elfogadása annak, hogy a gyerekjóga mennyire hatékonyan ki tudja egészíteni a különböző korcsoportok oktatási rendszerét. Az év nagy részében gyermekeinknek helyt kell állniuk a suliban, és a sokrétű különóráikon. Felgyorsult világunk versenyszellemben plántálja beléjük a különböző megküzdési feladatokat, és ez sok-sok szorongással és megfelelési kényszerrel terheli a mai gyerekeket. Ezzel egyidejűleg megjelennek a különböző képességek (fókuszáltság, kitartás, együttműködés, összpontosítás, figyelemmegtartás, kreativitás) hiányai, ami hatással van nem csak az iskolai, hanem az otthoni viselkedésükre is.

A jóga – és egyben a gyermekjóga – olyan tudás -, és eszköztárt kínál, amely segít megtanulni elengedni a felesleget, segít egyensúlyba kerülni. A túl sok inger hatására nő a stressz a gyerekekben, ezért a jóga kulcsfontosságú a stressz oldásában, hiszen a gyerekek önfeledten kijátszhatják magukból az esetleges félelmeiket, így önbizalmuk növekszik.

A mentális egészség mellett hangsúlyt fektetünk a gerinc állapotára, amelyre szintén hat a gyerekek pszichés állapota. Érdemes tudnunk, hogy kisgyermekkorban és a serdülőkor elején hirtelen növekszik a csontozat, az izomzat pedig nem tud ugyanilyen tempóban fejlődni, ezért izomgyengeség alakulhat ki. Az ún. hanyag testtartás ebben a korban természetes jelenség. Különösen fontos a gerinc menti izomzat erősítése kisiskolás gyerekeknél, hiszen a gerinc terhelése az iskolapadban töltött órák alatt jelentős. A korosztályoknak megfelelő játékos jógagyakorlatokkal, és a közbe iktatott nagymozgásos feladatokkal az izomzat erősödik, elkerülhető a már gyermekkorban fellépő scoliosis.

A gyermekjóga további jótékony hatásai:

  • alapvető a figyelem összpontosításában,
  • az akaraterő növelésében;
  • a memória fejlesztésében;
  • testtartást javító, erősítő feladatok;
  • készségfejlesztő feladatok (együttműködő készség, összpontosítás, helyes testtartás, testtudat, kitartás, figyelemmegtartás, kreativitás)

„A jóga ott hat, ahol hatnia kell.”

A gyermekjóga órák 45 percesek.

Close Menu